Előbb férfi, előbb feleség, előbb anya, mint párkapcsolati tanácsadó???

Történet egy párkapcsolati probléma apropóján

A mentálhigiénés szakembereknek és a pszichológusoknak képzésük részeként is, de a későbbiekben lelki egészségük megőrzésének érdekében időről időre másik segítőnél kell önismereti kurzuson részt venni. Történt egyszer, hogy ugyanazt a párkapcsolati problémámat párkapcsolati tanácsadás keretei között megbeszéltem egy nő és egy férfi segítővel is. Egészen különbözőképpen reagáltak rá, ami nem lett volna gond – hiszen különböző emberekről van szó -, ha nem tipikus férfi és tipikus női reakció lett volna, ami nem segítői lényükből, hanem nemi szerepeikből tört elő. Utólag valószínűsítem, hogy érintettek lehettek mindketten hasonló problémában, és történetem megnyomhatta bennük azt a bizonyos férfi és női gombot előbb, mint hogy segítői mivoltukban reagálhattak volna.

A párkapcsolati tanácsadó hölgy érzelmi töltettel kezdte nekem magyarázni, mit érez egy nő úgy általában akkor, ha úgy viselkedik egy férfi, mint én a mesélt történetemben. Semmilyen empátiát, elfogadást vagy megértést nem éreztem rajta, nem is jutottunk el odáig, hogy ténylegesen figyeljen rám, és ne a saját érzelmeivel viaskodjon. Nem sokkal utána a férfi segítő ugyanazt a párkapcsolati problémát végig hallgatva legyintett, és valami olyasmit mondott, „ilyenek a nők, velem is mindig ezt csinálják„. Már-már az következhetett volna, hogy valami vendéglátóegységben folytatjuk a haverkodást.

Egyik reakciót sem tartom megfelelőnek, és a szakmámból kifolyólag tudom, hogy nem is azok.

És hangsúlyoznom kell, hogy a legtöbb segítő vagy párkapcsolati tanácsadó biztosan nem követne el ilyen hibát, tehát történetem egy szélsőséges helyzetről szól, ami attól vált parodisztikussá, hogy a két rossz reakció kis időkülönbséggel bennem ütközött össze. A fenti példát még rengeteg olyan történettel lehetne kiegészíteni, ahol egyéb társadalmi szerepünk akadályozhat bennünket egymás megértésében.

Számos szerepet töltünk be egyszerre: ilyenek lehetnek a férj-feleség, anya-apa, fiatal-középkorú-idős, vagy akár a foglalkozásunkból adódó szerepeink is.

Mi is a baj a társadalmi szerepeinkkel a segítő helyzetben? Ugyanaz, mint ha hozzánk közel állókkal elkezdünk politizálni: vagy felesleges falakat emel közénk, vagy az egyetértés felszínes kényelmi zónájába tereli a beszélgetést, és megakadályoz minden további érdemi mélységet. Mert mindig sztereotipizál.

A párkapcsolati problémák sajátja, hogy a legtöbbször azokba is belekeverednek és akadályozó tényezőkké válnak a kapcsolatban hozott egyéb szerepeink: „én mint anya”, „én mint feleség”, „én mint családfenntartó”, én mint anyós”, stb. Ezek azért bírnak a valódi problémák fókuszálására gátló hatással, mert mindenkinek más a képe Az anyáról, A családfenntartóról, Az anyósról, stb. Rendszerint először le kell engedni vagy legalábbis felül kell írni ezeket a bennünk mélyen gyökerező archetípusokat ahhoz, hogy a valódi társunkat lássuk. Gondoljunk egy egyszerű példára, milyen mértékű párkapcsolati problémát okozhat az, ha a pár tagjainak különböző elképzelései vannak arról, milyen egy jó anya, milyen egy jó apa…

Lehetséges-e egyáltalán letenni a társadalom által ránk aggatott sok-sok szerepet? Hogyan maradhat meg az őszinteség, ha a párkapcsolati tanácsadó nem mondhatja el véleményét?
A válasz egyszerű: a segítséget kérő kliensre kell figyelni. Véleménye mindenkinek van, de a saját véleményem erőteljesen meggátolhat abban, hogy valóban átérezhessem és megértsem beszélgetőtársam helyzetét.